CÉGÜNKRŐL

A Latice Kft 2001-ben alakult meg 3 tulajdonossal. A cég profilja légtechnikai anemosztátok (befúvók) gyártása volt kezdetben kizárólag. A három tulajdonos mind szakmai, mind anyagi lehetőségei összesen jelentették a cég sikerhez vezető útját, hiszen mindannyian a Fűtőber, illetve annak jogutód szervezeteinél több évtizedes tapasztalattal rendelkeztek. A cég 2021-től teljesen családi vállalkozásként működik.

A Latice Kft 4 fővel kezdte meg a működését a megalakulása után, mely mára több mint 30 főt foglalkoztató céggé vált. A cég folyamatosan törekedett a légtechnikai gyártmányok skálájának bővítésére, ami miatt méreteit nagyban meghaladó hasonló profilú cégekkel megegyező termékskálával rendelkezik, sőt akár sok esetben meg is előzi azokat. A tulajdonosok mindannyian rendelkeztek légtechnikai ismeretekkel, mely nagyban hozzájárult a cég sikeres 19 éves fennállásához. A cég folyamatosan törekszik a piaci ismertségének a növelésére és ennek folytán újabb és újabb partnerek szerzésére. 

A cég berendezései elsősorban lemez megmunkálásra alkalmasak. Stancolás, lézervágás, élhajlítás, hegesztés, porfestés tartozik közéjük. A cég működése során folyamatosan fejlesztette eszközparkját, de ezek közül kiemelkedett az új élhajlító berendezés, illetve egy stancolás mellet lézeres vágásra is alkalmas kombinált berendezés beszerzése, amit az alkatrész kialakításához igazodva mindig a két technológia közül az optimálisabbat választva lehet működtetni.

Cég prezentáció megtekintése

IDEÁLIS MEGOLDÁS A LÉGTECHNIKÁBAN

Eszközök:

  • Trumpf TC 500 stanc gép
  • Trumpf TC 600L lézer és stanc kombi gép
  • Trumpf L3030 síkágyas lézervágó gép
  • Durma E30160 CNC hidraulikus élhajlító
  • Durma HAP 3080 NC hidraulikus élhajlító
  • Ermaksan CNC HGS 3100 hidraulikus lemezolló
  • Durma MS 3004 mechanikus lemezolló
  • Migatronic hegesztő gépek
  • Porfestő kabin, szárító és beégető kemence
  • Hidraulikus és excenter prések

Gyártási kapacitás:

  • 1800 m2-es gyártó terület
  • 30 dolgozó

Gyártmány dokumentáció:

2D és 3D állományok kezelése

KAPCSOLAT

REFERENCIÁINK

Összes megtekintése

AJÁNLATKÉRÉS

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Idővonal

2019

Új gyártó csarnok felépítése

2018

Tulajdonosi rész felvásárlása, így egy többségi tulajdonos van

2016

Gyártó csarnok bővítése

2012

Saját telephely vásárlás

2009

Ügyvezető váltás

2001

Cég megalapítása 3 tulajdonossal, egyenlő tulajdon részekkel

OFFICE LINE

1.800.555.6789

EMERGENCY

1.800.555.0000

WORKING HOURS

9:00am – 6:00pm